Hírek : A legendás Don Revie fia szeretné megmenteni a Leeds csapatát |
A legendás Don Revie fia szeretné megmenteni a Leeds csapatát
Dara 2007.05.10. 18:55
Tulajdonrészt akar szerezni a története során először a harmadosztályban szereplő Leeds Unitednél a legendás edző, Don Revie fia. Duncan Revie először is egy edzőzsenit akar a kispadra ültetni.
Története talán legválságosabb napjait éli a Leeds United együttese, amely fennállása során először a harmadosztályban kénytelen elkezdeni egy bajnoki szezont.
A klub ráadásul a korábbi esztelen költekezés eredményeképpen komoly pénzügyi válságban van, ezért egy vagy több tőkeerős befektetőre lenne szükség a talpraállításához.
Színre lépett viszont a klub házatáján Duncan Revie, aki az egykori neves menedzsernek, Don Revie-nek a fia. A 29 éves üzletember mögött komoly pénzügyi konzorcium áll, és elmondása szerint az egyetlen probléma az, hogy megtalálják azt az edzőt, aki visszavezetheti a klubot a régi sikerekhez.
Duncan Revie és társai a kezdetben 10 millió fontot tennének le az asztalra, majd a folytatásban további 25 milliót fektetnének be.
„Az a legfontosabb, hogy a csapat olyan sikeres legyen, mint régen. Amikor apám a második ligában átvette az együttest, azt mondta: olyan nagycsapatot csinálok, mint a Real Madrid! Ezt akkor megmosolyogták, de végül igaza lett.”
„Meg kell találnunk a megfelelő játékosokat, és egy edzőzsenit a kispadra. Sir Alex Ferguson és Arséne Wenger egy zseni, és nekem meg kell találnom azt az embert, aki hozzájuk hasonló.”
A legendás Don Revie még játékosként került a Leedsbe 1958-ban és 1962-ben vonult vissza az aktív játéktól. A hatszoros válogatott csatár már 1961 márciusában átvette a yorkshire-i együttest. 1974 nyaráig két bajnoki címet szerzett, majd az angol válogatott szövetségi kapitánya lett. Hosszú súlyos betegség után 1989 májusában, 61 éves korában hunyt el.
|