Hírek : Megtámadták Frank Lampardot, a szövetség választ vár a Spurstől |
Megtámadták Frank Lampardot, a szövetség választ vár a Spurstől
Dara 2007.03.22. 18:44
Az Angol Labdarúgó-szövetség választ vár a Tottenham Hotspurtől arra a kérdésre, miként futhatott be az egy hazai szurkoló a pályára, s támadhatta meg Frank Lampardot, a Chelsea középpályását a két együttes hétfő esti FA-kupa negyeddöntője után. A férfi megpróbálta megütni a klasszist, aki azonban elhajolt, s így „kivédte” az akciót.
A vendéglátó gárda drukkerét őrizetbe vették, rajta kívül a Kékek egyik rajongóját is letartóztatták. Az ő bűne, hogy a lefújás után örömében beugrott a játéktérre.
„Ezek elfogadhatatlan esetek voltak, ezért kapcsolatba lépünk a Tottenhammel. Meg akarjuk tudni, milyen biztonsági intézkedések előzték meg a mérkőzést, s szeretnénk megtudni, milyen következményekkel jár a két szurkoló ügye. Annyit már tudunk, hogy letartóztatták őket, s reméljük, hogy el is tiltják őket a mérkőzések látogatásától” – mondta az FA szóvivője.
Jose Mourinho, a Chelsea vezetőedzője szintén szót kért Lampard ügye kapcsán.
„Frank azt mondta, hogy a férfi szinte megőrült. Állítása szerint szinte a semmiből bukkant elő. Négy vagy öt ember is el akarta kapni a támadót, mielőtt a biztonsági személyzet közbelépett” – jelentette ki a portugál tréner.
Mourinho kollégája, Martin Jol visszafogottan beszélt a kellemetlen esetről, bár erre okai is volt.
„Nem láttam a támadást, de megértem, hogy a szurkolók elkeseredtek a vereség miatt. A cselekedet azonban elfogadhatatlan, erre nincs magyarázat” – jelentette ki a holland szakember.
A megismételt negyeddöntőn a Chelsea 2-1-re legyőzte idegenben a Spurts, s a legjobb négy között a Blackburn Roversszel találkozik. A másik elődöntőben a Manchester United és Priskin Tamás csapata, a Watford csap össze. A finálét május 19-én az új Wembelyben játsszák.
|