Ősi rivalizálás folyik a Manchester és a Liverpool között, így a terjedelmi korlátok miatt e helyütt csak a közelmúlt zajos ügyeit emlegetjük fel a „vörösök csatározása” kapcsán.
2005. ja1nuár 15.
Liverpool–Manchester United 0-
Wayne Rooney gyerekkora óta tartó Everton-rajongása már önmagában megalapozta a Liverpool-szurkolók utálatát, amit csak fokozott, hogy később a másik nagy rivális, a Manchester United csatára lett. Wayne Rooney kicsit több mint két éve játszott először United-mezben az Anfield gyepén, és egy huszonöt méterről szerzett győztes góllal rontott tovább Mersey-parti megítélésén, mi több, füleit előrehajtva ünnepelt a hazai kemény mag, a Kop előtt. Válaszként egy mobil repült felé, ami nem találta el, a hajigáló szurkolót viszont három évre kitiltották az összes stadionból.
2005. szeptember 18.
Liverpool–Manchester United 0-0
Ez a rangadó egyetlen gólt sem hozott, de nem volt unalmas, sőt hosszú távú hatásai voltak. Roy Keane ugyanis eltörte a lábát csata közben, s többet már nem is játszott az MU-ban. Ennek története, hogy hosszú lábadozása alatt a csapat csúnyán kikapott a Middlesbrough pályáján, amely után az akkor csapatkapitány ír a klub saját tévéjének adott nyilatkozatában kiosztotta az egész keretet. Sir Alex Ferguson a harmónia megtartása végett nem engedte adásba az interjút, Roy Keane pedig pontosan két hónappal a lábtörése után közös megegyezéssel elhagyta az MU-t.
2006. február 18.
Liverpool–Manchester United 1-0
kivételesen kupameccs volt, amelyet Peter Crouch góljával a Pool nyert meg, de nem ez volt a legfontosabb pillanat: Alan Smith egy lövés blokkolása végett bedobta magát a labda elé, de olyan szerencsétlenül, hogy eltört a bal lába, és még a bokája is kificamodott. Ráadásul az őt kórházba szállító mentőautót kövekkel és üvegekkel dobálták meg a stadionon kívül, de felborítani nem tudták – mindkét klub elítélte a vandalizmust. Alan Smith azóta is csak néhány meccset játszott a nagycsapatban
Azért más egy újságírókkal teli sajtószoba és a heves „liverpudlikkal” tömött Anfield Road. Bár Sir Alex Ferguson pénteken még azt közölte, hogy szombaton nem lesz elég neki az egyébként elfogadható eredménynek tűnő gól nélküli iksz, győzött a racionalitás: a Manchester United kezdetben cseppet sem ambicionálta a támadásokat, inkább letáborozott saját térfelén, és várta a megfelelő lehetőséget az ellencsapásra. Egyébként nem is tehetett nagyon mást, mert a Liverpool igen aktívan kezdett.
Mohamed Sissoko azért került Xabi Alonso mellé, hogy a Manchester United agyának és motorjának tartott Paul Scholes útjait keresztezze, ezért Steven Gerrard a partvonal mellé húzódott. A vele szemben álló manchesteri Patrice Evra ritka rossz napot fogott ki, így a Pool folyvást innen indította akcióit, még Nemanja Vidics is kénytelen volt erre zárni, úgyhogy a Unitednek rögvest két embere „került kötésbe”. Volt is munkája bőven a vendégek hátsó alakzatának, főleg mert Cristiano Ronaldo és Ryan Giggs nem sietett elfoglalni védekező pozíciót, előfordult, hogy csak Michael Carrick és Scholes állt szemben a teljes vörös mezes fedezetsorral.
Ez azonban nem eredményezett gólt, mert a gyakori liverpooli próbálkozások nem voltak hatékonyak. Közben persze a United is átlátogatott a másik térfélre, Cristiano Ronaldo például háromemberes kontrát vezényelt saját alapvonaláról indulva, útközben vagy hetvenméteres keresztlabdát tálalva Henrik Larsson elé.
A második játékrész első eseménye Craig Bellamy lesgólja volt, majd Rafa Benítez cseréi következtek. A spanyol mester látszólag mit sem törődött azzal, hogy kedden a Barcelonát fogadják BL-nyolcaddöntőn, és pályára küldte minden nyertesnek vélt emberét. Ezen módosításokra Sir Alex Ferguson azonnal reagált: Patrice Evra elfoglalta jól megérdemelt helyét a kispadon, és Louis Saha is bejött. Pillanatokkal később a nagyot játszó Jamie Carragher belemélyesztette stoplijait Wayne Rooney combjába, a sérülés erős vérzéssel és kényszerű cserével járt. Azt nem tudhatta senki, hogy a hirtelenében bedobott John O’Shea később megnyeri a meccset – és vélhetően a bajnokságot – az MU-nak.