Durhamből Manchester másfél óra az M62-es autópályán, a futballvilág egyik fővárosában egy nyolcvanéves matróna, Mary a házigazdánk. A King’s Road 517-es szám alatti, egyemeletes házikó hajszálra ugyanolyan, mint a többi háromszáz az utcában és a környéken, az ember eltöpreng azon, vajon hogyan találnak haza a helybéli lakosok, ha felöntenek a garatra.

Mary esetében ez a veszély természetesen nem fenyeget, habár a nyugalmazott zenetanárnő, a szomszédos anglikán templom kórusának oszlopos tagja a Manchester United lelkes rajongója, s egy – de szigorúan csak egy! – alkalommal még az Old Traffordra is elzarándokolt a fiával, megnézni egy rangadót.

Rendszeresen követi a Premier League eseményeit, a szerda esti összecsapást is megtekinti a tévében, ám mielőtt elindulnánk a meccsre, bánatosan felsóhajt: „Imádom a futballt, de egyvalamivel nem tudok zöldágra vergődni. Nyolcvan év sem volt elég ahhoz, hogy megértsem, mi az az offside…”

A családnak van két, kincset érő jegycsomagja a 2006-2007-es idényre, ezekkel jutunk be a United Watford mérkőzésre. Az oda vezető út gyalog negyven perc, a kis kertekben – úgysem fogják elhinni… – pálmafák, agavék és egyéb délszaki növények, itt fenn, Budapestnél jóval északabbra. Persze a Golf-áramlat jótékony hatása…
No meg a globális felmelegedés, egy szál pulóverben is megizzadunk, mire elérjük az Álmok Színházát.

Legközelebb másnap reggel fél nyolckor járok, pontosabban futok erre. A hetvenhatezer néző által eldobált szemétnek nyoma sincs, az utolsó utcaseprő autó az utolsó papírfecniket takarítja fel, akár reggelizni is lehetne a Sir Matt Busby Way kövezetéről. Kísérteties módon hajszálra ugyanannyi az idő, mint az Old Trafford negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1958. február 6-án, hét óra harmincöt perckor, a müncheni tragédia pillanatában megállított nagyóráján…